Halálhírét szerdán a 75 esztendős Ringo Starr tette közzé a Twitteren: Isten áldja George Martint - írta a Beatles dobosa, és részvétét fejezte ki az elhunyt családjának. A legendás producer halálának körülményeiről egyelőre nem jelentek meg további részletek.

David Cameron brit kormányfő Ringo Starr üzenete után szintén Twitteren reagált a gyászhírre, mint írta: Martin "a zene óriása volt. Öt évtizedes pályafutása alatt több mint 700 lemez producere volt, és ő jegyezte a Beatles együttes albumait is. Mások mellett a Gerry and the Pacemakers együttessel és Shirley Basseyvel is dolgozott. Kiegyensúlyozottsága és biztos szakmai tudása nélkül a Beatles egészen más lett volna. Engedte a zenekart kísérletezni, és hagyta, hogy megvalósítsák legvadabb és legkiérleltebb ötleteiket is - emlékeztetett a BBC.

John Lennon és Paul McCartney számos alkalommal rábízta a számok hangszerelését, az ő ötlete volt a Yesterday vonósnégyese is. Maga is zenélt, zongorán és oboán játszott, a Misery zongoraszólóját például ő adta elő. Sokan mesélték, hogy amikor a Beatles első lemezét vette fel az Abbey Roadon, Martin a Besame Mucho alatt egyszerűen kisétált a stúdióból, és hagyta, hogy a hangmérnökök végezzék a dolgukat, ő pedig a kantinban töltötte az időt. Ám amikor a Love Me Do című szám felvétele következett, érte küldtek egy hangszalag-kezelőt. Így kezdődött a modern pop leggyümölcsözőbb producer-zenész együttműködése, bár kezdetben a Beatles nem fogadta be rögtön a nyájas londoni producert. Amikor a lemezfelvétel elkészült, Martin megkérdezte a zenekart, hogy volt-e valami, ami nem tetszett nekik. - Nos, először is, nem tetszett a nyakkendője. - vágta rá George Harrison.

Martin, az EMI-hoz tartozó Parlophone lemezkiadó vezetőjeként hallgatta meg a Beatles első demófelvételét 1962-ben, és ezt követően egyengette a Beatles útját a világsiker felé. A közös munkát később így idézte fel: A pedagógus szerepe jutott nekem, ők voltak a csibészek, akiket át kellett formálnom. Martin számos Grammy-díjat kapott pályafutása alatt, az Egy nehéz nap éjszakája filmzenéjéért pedig Oscar-díjra jelölték. Kiemelkedő zenei munkásságáért 1996-ban lovaggá ütötték és 1999-ben beiktatták a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. Sean Lennon, John Lennon fia Twitterben búcsúzott tőle: Nyugodj békében, George Martin. Annyira megvisel, hogy nem tudok többet mondani.

Forrás: MTI fotó: thebeatles.com