Június 17-én és 18-án mutatják be a Hősök terén az „Az Itt élned, halnod kell” című produkciót, mely a magyar történelem több, mint ezer évét öleli fel, a honfoglalástól napjainkig.

Az előadásnak a Hősök tere ad otthont, ahol a szobrok, domborművek keretbe, egységbe foglalják a játékot. Az „Itt élned, halnod kell” történelmi utazásban 20 énekes, 10 színész, 300 táncos, 100 statiszta, 40 lovas, 50 artista és 20 tűzzsonglőr vesz részt.

A főbb szerepekben mások mellett Deák Bill Gyulát, Varga Miklóst, Vikidál Gyulát láthatják, de a zenés műben Csengeri Attila, Kalapács József, Hujber Ferenc, Makrai Pál, Fehér Nóra, Palcsó Tamás és Vadkerti Imre is feltűnik. A díszletét a Hősök tere teljes szoborcsoportja alkotja, amely előtt háromszintes színpadrendszer is épül.

Az “Itt élned halnod kell” című utazás a honfoglalástól a rendszerváltozásig idézi meg a magyar történelmet, annak kiemelkedő nagy időszakait, eseményeit, amelyek rövidebb, hosszabb időre befolyásolták a magyarság életét. 3-4 perces dalok segítségével, egymás után idéződnek meg olyan történelmi korok, mint a honfoglalás, István király, László király, vagy IV. Béla király kora, a tatárjárás, az Anjou-lovag kor, a Dózsa parasztháború, a mohácsi csatavesztés, az 1456-os Nándorfehérvári diadal, Mátyás király kora, a 150 éves török hódoltság, Buda visszavétele 1686-ban, a Rákóczi szabadságharc, a reformkor, az 1848-as forradalom, a kiegyezés időszaka, a századforduló, az első világháború, a két világháború közötti időszak, a második világégés, az 1956-os forradalom és szabadságharc, majd pedig az 1989-90-es rendszerváltás.