Bréking: A Linkin Park nyitja a jubileumi VOLTot Pár nappal ezelőtt a VOLT Facebook oldalán azt ígérték a szervezők, hogy a jubileumon az ünnephez méltó program fogadja majd a közönséget. Nem kellett sokat várni az első hírre: 2017. június 27-én a Linkin Park nyitja a 25. Telekom VOLT Fesztivált. A jó hír mellé itt egy másik: november 17-én 16 órától, 48 órán át kedvezményesen lehet a nyitó koncertre jegyeket venni és ugyancsak két teljes napig „early bird” áron juthatunk hozzá a bérletekhez is, melyek mellé - a kiemelt helyeken - díszdoboz és számos ajándék is jár. Jövőre 25. alkalommal zarándokolunk Sopronba a VOLTra, melynek a nyitó koncertjét az idén 20 éve alakult Linkin Park adja. A zenekar világszerte stadionokat tölt meg és a legnagyobb fesztiválok headlinere. Több tízezres hazai közönsége évek óta várja ezt a pillanatot, hiszen eddig még soha nem léptek fel Magyarországon, miközben a VOLT kívánságlistáján szinte minden alkalommal ők az elsők. A Linkin Park 1996-ban alakult Kaliforniában, 2000-ben megjelent debütáló lemeze, a Hybrid Theory slágereivel, újszerű stílusával új szintre emelte a rock és a nu metal műfaját, köszönhetően az elektronikus és hip-hop elemeknek (is).