A március 3-i bemutató után, március 11-én tartják az Illúziók premierjét a Vörösmarty Színházban. Ivan Viripajev darabja ugyanis a székesfehérvári teátrum és a Rózsavölgyi Szalon közös produkciójaként kerül színre.

A két házaspár groteszk humorral megírt történetét négy színész meséli el: Hirtling István, Varga Mária, Tóth Ildikó és Debreczeny Csaba.
Az ötven éven át tartó, egymásba fonódó-gabalyodó sztori során fokozatosan kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik, semmi nem úgy történt, ahogy a szereplők visszaemlékeznek az életükre. Az emberi érzelmek, az emberi emlékezet csupa illúzióból próbálja felépíteni a boldogságnak, a szerelemnek hitt légvárát. Az előadás fanyar, egyszerre kacagtató és melankolikus hangvételével, nemes szórakoztatás keretében szól férfi és nő drámai felismeréseiről. A darabot Hargitai Iván rendezte.