Idén is megrendezik a Tour de Hongrie-t, a legnagyobb magyar kerékpáros versenyt.

A Magyar Körverseny június 27-én Szombathelyen rajtol, a 20 csapat 120 kerékpárosából álló nemzetközi mezőny a Keszthely, Zalaegerszeg, Velence, Siófok, Paks, Cegléd, Karcag, Miskolc, Jászberény útvonalon 751 kilométer megtéve érkezik el július 2-án Budapestre, a Hősök terére.

Eisenkrammer Károly főszervező elmondta, a több mint 30 országból érkező versenyzők körpályákon érnek majd célba a 38. Tour de Hongrie szakaszain. Hozzátette, a rajtok és a befutók helyszínein is kísérőprogramok várják a nézőket. - írja az Origó. Eisenkrammer Károly bemutatta a színes trikókat is: a sárgát az egyéni összetett éllovasa, a zöldet a sprinterek pontversenyének vezetője, a pirosat a hegyi pontverseny éllovasa, a fehéret a legjobb U23-as versenyző, míg a halványzöldet a legjobb magyar versenyző viselheti majd.

A 2017-es Tour de Hongrie versenyére csaknem háromszoros túljelentkezés volt a csapatok részéről, végül a meghívott klubok közül várhatóan 20 áll majd rajthoz, lesz közöttük hat magyar együttes, egy válogatott, egy prokontinentális és 11 kontinentális csapat.

A 2017-es Tour de Hongrie versenyén hat magyar csapat – Tipográfia-DeGaVi, a Kontent-DKSI, a Dr. Bátorfi-Agria KTK, az Epronex-Special Bikes Team, a Kőbánya Cycling Team és a válogatott mountain bike versenyzőkre épülő Cube-Csömör – indul, rutinos és feltörekvő fiatal kerékpárosokkal – többek között a tavalyi sárga trikós Szalontay Sándorral – soraikban. Rajtuk kívül a luxemburgi Team Differdange-Losch is indít két magyar bringást (Lovassy Krisztiánt és Rózsa Balázst), de érdemes lesz a Tusnád kék mezét is keresni: a csíkszeredai profi csapat soraiban székely bringások is tekernek!

Fotó: Fotó: tdh.hu/Bellus Áron