Augusztus 12-től tíz napon keresztül több mint félszáz program szórakoztatja a közönséget. A tavaly 50 éves Debreceni Virágkarnevál impozáns számokkal büszkélkedhet: az eddigi felvonulásokon több mint félezer virágkocsi vett részt, az öt kontinensről mintegy 65.000 fellépő érkezett Debrecenbe, a kompozíciók elkészítésében, a rendezvények lebonyolításában 100.000 fő segédkezett. A virágkocsikhoz a félévszázad alatt több mint 100 millió virágot használtak fel.

1966 óta, augusztus 20-án majdnem minden évben megrendezésre került a Debreceni Virágkarnevál, az államalapító Szent István király és az új kenyér ünnepének tiszteletére. Idén a régmúlt legszebb pillanatainak megidézésével és sok újdonsággal várja az érdeklődőket. A nemzetközi hírű eseményen látványos virágkompozíciók vonulnak fel a városban, magyar és külföldi művészeti együttesek, majorette csoportok, zászlóforgatók, fúvószenekarok zenés kíséretében - összesen 14 virágkocsi és 20 művészeti csoport. A virágkarneválok történetében először lesz látható az a 21 méter hosszúságú sárkánykompozíció, amelynek különlegessége, hogy lélegezni és füstölni is tud és több mint nyolcvanezer, Hollandiából hozatott élő dáliát használnak fel a díszítéséhez.