A folytatás, a Zoolander 2 ausztrál díszbemutatóján ugyanis tiltakozott, hogy látható lenne az előző részben, de aztán meggyőzték, hogy bizony ez a helyzet. A német szépség zavarba jött, és azt a magyarázatot adta, hogy azóta szült négy gyereket, és emiatt néha feledékeny.

Egyébként a második részben is felkérte őt Stiller egy kisebb szerepre, de Klum nem ért rá, mert három tévéműsornak a producere, és több céget irányít.

Apropó, cégek: a premieren jelenlévők meg voltak róla győződve, hogy a modellből üzletasszonnyá avanzsált Klum a korábbi szerepe miatt lett az esemény díszvendége, ám másról volt szó. Az egykori modell új cégének fehérneműkollekcióját népszerűsítette a filmpremieren. A Zoolander 2 ismét a divatvilág kulisszái enged bizarr betekintést, és még Justin Biebert is lelövik benne.

A filmet itthon március 17-én mutatják be.