A Sláger FM-en tovább emelkedik a hangulat és vele együtt a hangmagasság is! Most megnyerheti családi belépőjét a Gru 3 premier előtti Sláger FM vetítésére!

Június 19-24-ig hívja a Sláger Reggelt, vagy figyelje az óra slágerét, ugyanis az a szerencsés hallgatónk, aki leggyorsabban telefonál, felismeri a megjelölt dal előadóját vagy címét, és elmondja a Sláger FM szlogenjét is, azonnal megnyerheti a családi belépőt!

 

Újra lecsapnak a sárga bajkeverők a minionok és gazdájuk, GRU:

Az Illumination stúdió filmjei rövid idő alatt meghódították a világot. Gru és a minyonok minden korosztály szívébe belopták magukat, összesen 4,7 milliárd dollárnyi bevételt értek el, és a produkciók bekerültek minden idők legnézettebb animációs filmjeinek elitklubjába. 2016-ban az Illumination két újabb megasikert könyvelhetett el. A kis kedvencek titkos élete (The Secret Live of Pets) című animációs produkció minden idők legjobb nyitását produkálta (összbevétel: 875 millió dollár), az Énekelj! (Sing) című zenés darab pedig 632 millió dolláros összbevételt ért el. Az Illumination most a Gru 3-mal lepi meg a közönséget, amelyben visszatér Gru, Lucy, imádnivaló lányaik – Margó, Edit és Ágnes –, no és persze a fékezhetetlen minyonok. De vannak új szereplők is.

Történetünk merész fordulatot vesz. Odáig fajult a világ, hogy Grút kirúgják a Főgonosz-ellenes Szövetségből, mert nem volt képes kiiktatni az emberiséget veszélyeztető aktuális gazfickót, s emiatt súlyos lelki válságba kerül. Ám ekkor felbukkan egy titokzatos idegen, aki arról értesíti hősünket, hogy van egy eddig ismeretlen ikertestvére, akinek minden vágya, hogy olyan rettentő főgonosz legyen, mint egykoron ő volt. Gru lassan ráébred, hogy mégis milyen jó velejéig rossznak lenni, és egy kis termékeny káoszt vinni a tespedt világba.