November 28-án jelenik meg A szürke ötven árnyalata könyvsorozat következő darabja, Darker: Fifty Shades Darker as Told by Christian címmel. A regény ismét a történet férfi hőse szempontjából meséli el a kalandokat. A megjelenést maga a szerző, E.L. James jelentette be Instagram-oldalán a 630 ezer követő nagy örömére, akik azonnal lelkendező bejegyzésekkel árasztották el az írónő oldalát. E.L. James egyben a könyveiből készülő filmek egyik producere is. Az új regény megjelenésének időzítése nyilván nem véletlen, hiszen februárban mutatják be a harmadik produkciót, A szabadság ötven árnyalatát, Dakota Johnson és Jamie Dornan főszereplésével. E.L. James szerint ez a film a legmerészebb a három közül. Arról egyelőre nincs szó, hogy a negyedik és az érkező ötödik regényt is megfilmesítik, de az eddigi produkciók világsikere nyomán nagyon valószínűnek tűnik. A szabadság ötven árnyalata hagyományosan Valentin nap környékén kerül majd a mozikba.