Kilenc új spanyol film: drámák, vígjátékok, thrillerek és egy dokumentumfilm is várja a látogatókat a Spanyol Filmhéten október 16. és 22. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Az idei programban a spanyol filmdíjra, a Goya-díjra jelölt rendezők legújabb alkotásait és a tavalyi Berlinalén a legjobb elsőfilm díjával elismert 1993 nyara című filmet tűzik műsorra.

Anunciada Fernández de Córdova y Alonso Viguera, Spanyolország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete a programot beharangozó csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a spanyol filmhetek hagyománya több évtizedre nyúlik vissza, de az idén ötödik éve lesz, hogy az Uránia Nemzeti Filmszínház közreműködésével szervezik meg az eseményt.

Buglya Zsófia, az Uránia Nemzeti Filmszínház programigazgatója kiemelte: az esemény fontos küldetése, hogy olyan filmeket mutassanak be a közönségnek, amelyek nem kerülnek be a magyar filmforgalmazásba.

MTI