Dupla koncerttel ünnepli a fővárosban fennállása negyedszázadát az Alvin és a Mókusok. A népszerű nyíregyházi punkrock trió november 16-án és 17-én vendégzenészekkel és fúvósokkal kiegészülve lép színpadra a Barba Negra Music Clubban.

A koncertekre a csapat teljesen eltérő műsorral készül: összesen ötven dalt játszanak el, ezek közt egy olyan sincs, amely mindkét estén elhangzana - közölték a szervezők az MTI-vel.

Az 1993 óta létező Alvin és a Mókusok egyszerű garázsbandából vált Magyarország egyik legnépszerűbb punkrock együttesévé. A trió (Pásztor István "Alvin" - ének, gitár; Csoma Viktória - basszusgitár, vokál; Figula Gergő - dob) a jubileum apropóján februárban indult nagyszabású koncertkörútra indult. A tíz országot érintő Alvin 25 című turné során Marosvásárhelytől New Yorkig összesen huszonöt klubban áll színpadra a csapat.

A csapat úgy válogatta össze a november 16-án és 17-én elhangzó dalokat, hogy a negyedszázados pályafutás minden fontos szakaszát érintsék. "Lesz néhány olyan szám is, amely még soha nem hangzott el koncerten" - mondta Alvin.

A jubileumi eseményhez vendégművészek is csatlakoznak: a Fish!, a Prosectura, az AWS és a Supernem együttes frontemberei, valamint egy régi gyerekkori barát, a televíziós és rádiós műsorvezetőként ismert Szakál Miklós is színpadra lép. Egyes daloknál fúvósokkal egészül ki a produkció a debreceni Kelet Brass Band tagjainak közreműködésével.

Az Alvin és a Mókusok az elmúlt huszonöt évben húsz lemezt készített. A Sajnálom című klip nézettsége túllépte a négymilliót a legnépszerűbb videomegosztó oldalon.

MTI