„Tony Curtis története rólunk is szól” | Mészáros Tamás és S. Miller András a Sláger KULT-ban
Mészáros Tamás színész ezúttal Tony Curtis, a Hollywood hercege című előadás főszereplőjeként érkezik a stúdióba, egyenesen a Spinoza Színház színpadáról. A beszélgetés középpontjában egy különleges, hiánypótló színházi este áll, amely Tony Curtis önéletrajzi könyvéből indul ki, mégis messze túlmutat egy filmsztár portréján. Az előadás egy pszichoterápiás helyzetbe helyezi a legendás színészt, ahol emlékek, élethelyzetek, sikerek és válságok villannak fel, hol fájdalmasan, hol öniróniával átszőve. Tamás számára Tony Curtis története személyes tükörré válik. Két egészen különböző életút találkozik, mégis ugyanazok a kérdések kerülnek elő: hiúság, megfelelés, apaság, szakmai hitelesség, életközepi újratervezés. A darab egyik ereje éppen az, hogy nem ikonként kezeli Curtist, hanem emberként, akinek sikerei mögött ugyanúgy ott vannak a bizonytalanságok és az önvizsgálat pillanatai. Az előadás rendezője Czeizel Gábor, a másik szereplő Spilák Klára, aki a pszichiáter figuráján keresztül vezeti végig a nézőt ezen az egyórás belső utazáson. A műfaj meghatározása sem hagyományos, Mészáros Tamás szavaival élve ez egy „pszicherett”, amely egyszerre komoly és játékos, mély és szórakoztató. Szó esik arról is, hogyan alakul egy előadás élete a bemutató után, mikor áll össze igazán a ritmusa, milyen szerepe van a közönség reakcióinak, és hogyan lehet estéről estére frissen, élőn tartani egy látszólag kötött szerkezetű darabot. A beszélgetés során kirajzolódik egy színész portréja, aki hisz az ösztöneiben, a játék örömében és abban, hogy a színház akkor működik, ha valódi tétje van minden este. A Tony Curtis, Hollywood hercege valódi találkozás. Találkozás egy legendával, egy színésszel és a saját kérdéseinkkel. Egy este, amely után a néző nemcsak Tony Curtisre gondol másként, hanem önmagára is. ### A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
„A test képes a csodára, csak hagyni kell, hogy működjön” | Méhész Mónika, dr. Futó Gábor és S. Miller András a Sláger KULT-ban
Méhész Mónika közösségépítő, üzletasszony és dr. Futó Gábor jogász, természetgyógyász, életmódtanácsadó, akik a testi-lelki egyensúly és az egészségmegőrzés tudatos útjáról mesélnek. Találkozásunk apropója a közösségépítés, a természetes életmód, valamint az a hit, hogy az egészség az emberi lét természetes alapja. Gábor hangsúlyozza, hogy a modern világban az egészség megőrzése gyakran stresszforrás, holott a test működése a legmagasabb szinten képes az önregenerációra. „Az emberi szervezetet nagy biztonsági ráhagyással teremtették, de a mindennapi stressz életmódszerűvé vált, és ezt a rendszert túlterheli” – mondja, majd hozzáteszi: „a regenerációs képesség még a legkritikusabb helyzetekben is működik, de sokkal könnyebb megőrizni az egyensúlyt, mint visszaszerezni.” Mónika Zuglóban vezeti a Megtisztulás Szalont, s arról beszél, hogy a test és a lélek együttes gondozása nélkül nincs valódi jólét. A közösségben zajló munka célja, hogy az emberek biztonságos, hiteles környezetben kapjanak iránymutatást. „Nem elég a táplálkozásra figyelni vagy sportolni, a csend, a lelassulás és a lelki harmónia ugyanúgy része a jóllétnek.” A műsorban szó esik a japán hőterápiáról is, amelynek rendszeres használata segíti a testi méregtelenítést és a stresszoldást. A két vendég közös missziója, hogy hiteles, tudásalapú tanácsadással és közösségi élményekkel segítsék a testi-lelki egyensúlyt kereső embereket. „A stressz az életünk része, de ha tudatosan építjük be az örömöt, a nyugalmat és a kapcsolódást, az egészség magától helyreáll” – fogalmaz Gábor. A beszélgetésben mindketten kiemelik, hogy az egészségmegőrzés nem helyettesíti az orvosi kezeléseket, hanem azok mellett kínál támogatást. „Nem diagnosztizálunk, nem kezelünk betegségeket, csak utat mutatunk azoknak, akik változtatni akarnak az életükön” – teszik hozzá. ### A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
Tömegközlekedés tudósai 🚃 I I Székre Állok Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel
Dani és Máté a vendégünk, akikkel már egy éve nem találkoztunk, kész felnőttek lettek ez idő alatt. A hírben szó volt arról, hogy Terézvárosban hamarosan rendszeresítik az ottalvós óvodát, amely igazi különlegességnek számít a kerületben. A hír kapcsán kiderült, hogy a gyerekek nem is olyan régen maguk is részt vettek egy hasonló élményben: a SolAires táborban a suliban aludtak, és nagy kalandnak élték meg az éjszakát. A villanyoltás után ugyanis még 25 percnyi suttogásos időszak következett, ami titkos beszélgetésekkel telt. Dani és Máté ezúttal is a közlekedés igazi tudósaiként mutatták meg, mennyit tudnak a villamosokról, trolikról és metrókról. Az önvezető M4-es metró működését is elmagyarázták, sőt azt is, honnan kapta nevét a fogaskerekű és a sikló.
CYLA Péntek a Sláger Reggelben!
A Cyla Reggelben egy iráni és egy brazil sráccal beszélgettünk arról, milyennek hallják a magyar nyelvet, hívtuk Mihalik Enikőt, akiről kisbolygót neveztek el, a csillagászt, Kiss Lásszlót is, aki elnevezte Enikőről az égitestet, és kiderült, ki az év műsorvezezője és melyik lett az év műsora.