Belépés
Regisztráció
Kezdőlap
Cikkek
Műsorok
Podcastok
Játékok
Aktuális
Felkapcsolták a fényfüzért az Ország Karácsonyfáján
16 ezer LED izzó van rajta.
Most
Kiemelt játék
Játék indítása
Szavazz az év műsorára!
Idén újra a hallgatók dönthetik el, kik kapják a Sláger FM legnagyobb elismerését: Az év műsora díjat! Ez a díj olyan számunkra, mint az Oscar a filmeknek, vagy a Grammy a zenészeknek – a rádiónk életének csúcspontjai. 💛 A műsorok és a műsorvezetők adják meg a Sláger FM hangját, most pedig rajtad a sor, hogy elmondd, kik érintettek meg igazán az elmúlt évben. 🗓️ Szavazás határideje: december 12. éjfél. 📲 Hol szavazhatsz? Itt, görgess lejjebb. 🎉 Minden szavazat számít, hiszen ezzel kifejezheted támogatásodat azoknak, akik nap mint nap a legjobbat hozzák el neked a rádión keresztül. Szavazz és tegyük együtt emlékezetessé ezt a pillanatot! A jelöltek ABC sorrendben szerepelnek.
Cikkek
Összes
Elindította országos adománygyűjtő akcióját az Ökumenikus Segélyszervezet
Advent első vasárnapján.
01/12/2025
Látogatási tilalmat vezetnek be a veszprémi kórházban
És kötelező maszkviselést.
01/12/2025
Átadták Magyarország leghosszabb pumpapályáját
Zsámbékon épült meg a 360 méteres pálya.
01/12/2025
Veszélyeshulladék-gyűjtés lesz Kőbányán
December 5-én és 6-án.
01/12/2025
Kiemelt Podcastok
Összes
Útkeresés, önismeret, új irányok - Itt Az ELINDÍTÓ | Rátz Eszter és S. Miller András a Sláger KULT-ban
Rátz Eszter üzleti pszichológus, „Az Elindító” megálmodója fiataloknak és pályakezdőknek segít megtalálni a saját útjukat, valódi önismeretre és tudatos döntésekre építve. Eszter éveken át dolgozott HR-esként nagyvállalatoknál, ahol azt tapasztalta, hogy a fiatal generáció nagy része nem tudja pontosan, merre induljon el, vagy mit szeretne kezdeni a diplomája után. Innen született az ötlet, hogy létrehozza az Elindítót, egy olyan komplex karriertámogató programot, amely nemcsak a pályaválasztást, hanem a személyiségfejlődést is segíti. „Sokan befejezik az egyetemet, de nem tudják, miért vágtak bele, és mi lesz velük utána. Én abban segítek, hogy megtalálják, mi motiválja őket valójában” – fogalmaz a pszichológus. Az Elindító a pszichológia és az üzleti világ határán működik: személyiségtesztekkel, egyéni konzultációkkal és gyakorlati tanácsokkal mutatja meg, hogyan lehet tudatosan építeni a karriert és az önbizalmat. A program egyre több egyetemen is teret kapott, Eszter rendszeresen tart előadásokat Budapesten és vidéki intézményekben is, ahol a hallgatókat a kommunikáció, az önismeret és a munkahelyi pszichológia témáival ismerteti meg. Az egyik legnépszerűbb előadása a „Sötét triád” jelenségről szól, amelyben a nárcizmus, a pszichopátia és a manipuláció pszichológiai hatásait mutatja be a mindennapi életben. A fiatalok mellett Eszter cégeknél is dolgozik, hiszen – ahogy mondja – a tudatos vezetői hozzáállás és az emberi oldal megértése hosszú távon a siker záloga. Az Elindító program nemcsak a fiataloknak, hanem a vezetőknek is útmutató lehet, hogy hogyan alakítsanak ki támogató, inspiráló munkahelyi légkört. ### A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
Két nő, két sors, egy tükrön át | Péter Szabó Szilvia, Vicsápi Natália és S. Miller András a Sláger KULT-ban
Péter Szabó Szilvia énekesnő és Vicsápi Natália önismereti tanító közös könyvvel lépnek a nyilvánosság elé. A „Tükröm, tükröm” című kötet két nő találkozásának lenyomata, egy barátságé, amely a rajongásból indult, és közös alkotássá nőtte ki magát. Szilvia a zene világából, Natália a vállalkozói és önismereti útról érkezett – az ő történetük arról szól, hogyan lehet a veszteségből erőt, a fájdalomból új kezdetet formálni. A beszélgetésben felidézik, hogyan adott erőt Natáliának a NOX ikonikus dala, az Eskü, amikor élete legnehezebb időszakát élte, és hogyan vált ez a dal később több ezer ember lelki kapaszkodójává az önismereti programjain. Ahogy Szilvia fogalmazott: „A daloknak sorsa van. Van, ami akkor születik meg igazán, amikor már évtizedekkel később találkozik a megfelelő emberrel.” A könyv – amely december 16-án mutatkozik be Budapesten, az FSZEK Ötpacsirta Szalonban – két életút párhuzamát mutatja meg. Őszinte vallomás arról, hogyan lehet felismerni a tükörben önmagunkat, és hogyan tanulhatunk a hibáinkból. A két szerző célja, hogy a történetek által másokat is bátorítsanak az önreflexióra, az újrakezdésre és a szeretetre. Ahogy Vicsápi Natália mondja: „A legnagyobb szabadság az, amikor már nincs takargatnivaló. Amikor bele mersz nézni a tükörbe, és azt mondod, ez is én vagyok.” A könyv előrendelhető a https://natimethod.hu/tukromtukrom oldalon, az első ezer példány dedikáltan, mindkettőjük aláírásával érkezik az olvasókhoz, ami pillanatok alatt elfogyott. A premier után a szerzők országos könyvtárturnéra indulnak, hogy személyesen is találkozzanak azokkal, akik az önismeret útján keresik a kapaszkodót. ### A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
A lélekfestő a vásznon is megmutatja érzéseit | Kozso, Ágica és S. Miller András a Sláger KULT-ban
Ezúttal egy rendkívül személyes, érzelmekkel teli világ nyílik ki előttünk, ahol Kozso és kedvese, Ági közös történetei, a festészet mélységei és egy nagyszabású kiállítás előkészületei bontakoznak ki a mikrofon előtt. Ketten együtt nyitnak ki egy olyan ajtót, amely mögé eddig csak kevesen láthattak. A beszélgetés apropója az első magyarországi KozsoArt kiállítás, amely november 21-től december 12-ig látogatható a Próféta Galériában. És bizony, ez hatalmas pillanat, mert a főhős elmondása szerint eddig is a festészet volt az első helyen Kozso életében. A zene is fontos volt, de a vászon volt az egyes kategória, ahogy ő mondja. A galériában harminc különleges alkotás várja a látogatókat. Szürreális világok, ahol minden részlet mögött külön történet ered. Kozso úgy mesél ezekről a képekről, mintha nem is rajzolta, hanem átélte volna őket. Azt mondja, a festés nála más dimenzió, ilyenkor eltűnik az idő, és csak az ösztön marad, a lilaköd, amelyben napokra elvonul. Ági kurátorként gondozza ezt az egészet, és olyan természetességgel beszél a képek lelkéről, mintha mindig is erre a kiállításra készültek volna. Vannak olyan festmények, amelyeket külföldi tulajdonosoktól kértek vissza, hogy itthon is láthatóak legyenek. A japántusokkal készült alkotások pedig külön terembe kerültek. A kiállítás minden nap látogatható a Gellért téren, 12.00 és 19.00 óra között. Kozso pedig minden kedden és csütörtökön 17.00 és 19.00 óra között személyesen is ott lesz, hogy találkozzon a látogatókkal, válaszoljon a kérdésekre. Ha érdekel a szürreális képvilág, a japántus finomsága, a kézzel tapintható érzelmek, vagy egyszerűen csak kíváncsi vagy arra, milyen a Szomorú szamuráj lelke, aki hároméves kora óta fest, akkor ezt a tárlatot látnod kell! ### A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
Közösség, kultúra, összetartás Diósjenőn | Megyeri Gabriella és S. Miller András a Sláger KULT-ban
Megyeri Gabriella Diósjenőn a közösségépítés és a kultúra összefonásával valósít meg példamutató civil kezdeményezéseket. A Jenői Fények projekt keretében elkészült egy különleges hangoskönyv, amely helyi szerzők meséit és ringatóverseit gyűjti össze. A felolvasók között ott van Oszter Alexandra is, aki a Diósjenői Gyilkoskút legendáját meséli el, míg a zsűriben Dr. Harmath Artemisz, a Petőfi Kulturális Ügynökség szaktekintélye segítette a munkát. A projekt célja, hogy a helyi közösség saját történetein, meséin és hagyományain keresztül fedezze fel újra identitását és értékeit. Gabriella és csapata civilként, szervezet alapítása nélkül dolgozik. Saját erőből, felajánlásokból valósították meg a pályázatokat, amelyekhez illusztrációs versenyt is hirdettek gyerekeknek. A legjobb alkotások a Diósjenői Fények YouTube-csatornán is megtekinthetők, ahol a „Diósjenői Esti Mesék és Ringatóversek” című album már elérhető. A projekt nemcsak kulturális, hanem közösségi misszió is. Diósjenőn ma közel háromezer ember él, és a helyi kezdeményezések célja, hogy a kultúra a mindennapok részévé váljon. A programból megszületett a Jenő Fényei-díj, amellyel minden évben a település közösségéért végzett alkotói munkát ismerik el. A civil fórum további tervei között szerepel egy mesekönyv megjelentetése és a helyi illusztrációs anyagok bemutatása. „Nem kultúrát akarunk teremteni, hanem közösséget, amely együtt tanul, alkot és ad tovább értéket” – fogalmazott Gabriella. ### A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
Legfrissebb videók
Összes
A régi ízek nyomában: a sólettől a fine diningig I Gerendai Károly & Mautner Zsófi I Kóstoljuk meg!
A Kóstoljuk meg! e heti vendége Gerendai Károly, akivel Mautner Zsófi a Kádár étkezde újranyitásáról, a fine dining válságáról és a magyar vendéglátás kihívásairól beszélgetett. Őszinte, részletes, helyenként meglepő gondolatok hangoztak el a hazai gasztronómia jövőjéről. 🫘🍗🥣 00:00 – Bevezetés, vendég bemutatása 01:00 – A Kádár étkezde újranyitása, a sólet szerepe 05:00 – Éttermi portfólió: fine diningtól a csárdáig 08:30 – Mi hiányzik a magyar vendéglátásból? 12:00 – A középkategóriás vendéglátás válsága 15:00 – Miért szakadt el a fine dining a hétköznapoktól? 18:00 – A Costes története, üzleti tanulságok 20:30 – Trendfigyelés, inspirációk külföldről 23:00 – Külföldi projektek kudarca (Kína, Szófia) 26:30 – Van-e állami felelősség a vendéglátásban? 30:00 – A vendéglátás jelenlegi túlélési kényszere 34:00 – Gerendai személyes étkezési szokásai 38:00 – A jövő nagy tervei (spoiler nélkül) 41:00 – Gyerekkori trauma, ami a minőségmániához vezetett 44:00 – Sólet ízek és séfek csatája 46:00 – Zárás Ha tetszett a videó, iratkozz fel a csatornára! Kövess minket az alábbi oldalakon is: Sláger FM Podcast: https://slager-fm.simplecast.com Sláger FM Facebook: https://www.facebook.com/slagerfmradio/ Sláger FM Instagram: https://www.instagram.com/slagerfm/ Sláger FM honlap: http://slagerfm.hu/ Töltsd le a Sláger FM applikációját! 95.8 Sláger FM, a legnagyobb slágerek változatosan! #SlágerFM #podcast #GerendaiKároly #KádárÉtkezde #magyargasztró #Costes #Sziget #MautnerZsófi #KóstoljukMeg #vendéglátás
A képzelet világa és játékok 🦸‍♂️I Székre Állok Ortutay Dórival és Hajdu Steve-vel
Anna és Samu érkezett hozzánk és jól látszott, mennyire más dolgok ragadják meg a fiúk és a lányok figyelmét. A lányokat általában a babák és a varázslatos történetek kötik le, míg a fiúkat sokkal inkább a harcos játékok, akciódús mesék és kalandos filmek ragadják magukkal. Anna és Samu is ezt a különbséget mutatták: Annát a Harry Potter-univerzum bűvöli el, ráadásul most épp Egyiptom-lázban ég, Samut viszont a BMX-banditák és a Star Wars világa tartja izgalomban. Közös pontnak tűnt a Maszk című film, de még itt sem volt teljes egyetértés köztük. Felmerült a kérdés, meddig számít „cikinek” mesét nézni vagy olvasni, és előkerült a régi diavetítés varázsa is. A kvízkérdések során pedig az idegennyelvi tudásuk is megcsillant.
Kedvezmények neked
Megnézem
Információk
103.1 Sláger FM Veszprém
Adatkezelési Tájékoztató
Általános nyereményjáték szabályzat
ÁSZF
Felhasználási feltételek
Felhasználói fiók törlése
Hírlevél
Impresszum
Jogi nyilatkozat
Médiaajánlat
Elérhetőségek
Székhely: H-1012 Budapest Márvány utca 17.
Adástelefonszám: +36 30 30 30 958
SMS szám: +36 30 30 30 958
Fax szám: +36 1 320 1299
E-mail cím: online@slagerfm.hu
Értékesítés: info@trimediasales.hu
Felügyeleti szerv
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Telefon: +36 1 457 7100
A Sláger FM médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja
Sláger FM Hálózat ZRt. Copyright © 2023
Hallgasd az élő adást
Csatorna választás
Most szól
Korábban
Következik
Töltsd le az App-ot