SLÁGER FM

A Sláger Téma című műsorban Ernyey Béla, Havas Henrik, Vitray Tamás és Fábry Sándor is megelevenedik – legalábbis hangban, Bagi Iván előadásában. A népszerű humorista Kalmár Tibor vendégeként mesél karrierjéről, a Bagi-Nacsa páros néhány kulisszatitkáról, és irodalmi ambícióiról a Sláger FM hallgatóinak.

Bagi Iván neve a legtöbbeknek ismerősen cseng. Nem véletlen, hiszen a humorista immár 24 éve alkot népszerű kabaré-duót Nacsa Olivérrel, akivel idén átvehették a humoristák legkiemelkedőbb díját, a Karinthy-gyűrűt. Iván a Sláger FM hallgatóinak elárulja: a díj megkoronázza hosszú évek kemény munkáját, és bízik benne, hogy a következő 25 évben is egy párost alkothat Nacsával, és lehet saját show-műsoruk. Hozzáteszi, ahogy az idők, úgy a trendek is változnak, a kabarénak e műfaját is érdemes továbbfejleszteni, amely már teljesen eltér az itthon népszerű stand up comedy műfajától, helyette inkább amerikai mintát követ. „A mi művészi ambícióinkban van némi hagyományőrző szándék” – fűzi hozzá. A páros munkássága főleg hírességek kiparodizálásával futótűzként terjedt el a köztudatban, két legkedvesebb karakterük Korda György és Molnár Piroska. Velük olyan jó kapcsolat alakult ki az évek során, hogy személyesen is jelen voltak a díjátadón.

Bagi elárulja, általában nincs sértődés a kiparodizált személyek részéről, bár az ellenkezőjére is volt már példa, szerencsére azonban sikerült feloldani a konfliktust. „Néhányan engem is próbáltak kiparodizálni, olyankor nagyon furcsa volt magam viszontlátni. Nem egy kellemes érzés, senkinek sem az” – teszi hozzá Iván. Arra a kérdésre, hogy mi a páros dinamikájának titka, mosolyogva válaszol. „Nagyon különböző személyiségek vagyunk, ez a duónk motorja. Van köztünk egy termékeny feszültség az előadások alkalmával” – meséli, majd példaként említi Bud Spencer és Terence Hill világhírű párosát, akik szintén rendkívül különböztek.

A humorista több kulisszatitkot is megoszt a hallgatókkal: egy négy-öt napos forgatási időszak alatt két adást is felvesznek. Ez néha kilencven karaktert fed le, tehát előfordul, hogy egyetlen nap alatt 10-12 karakter bőrébe bújnak fejenként. Mesél nehéz gyermekkoráról, és arról, mit jelentett neki ez a műfaj élete során. „Nem tudtam felszabadulni, egy görcsös személyiség voltam, viszont amikor egy karaktert alakítottam, teljesen felszabadultam, szárnyaltam. Nem kellett inni, se drogozni, csak játszani” – emlékszik vissza Bagi, majd hozzáteszi, gyakran úgy hangolódtak rá Nacsával a fontos tárgyalásokra, hogy előtte eljátszották a legrosszabb, a közepes, és a legjobb lehetőségeket.

A humorista tőle nem megszokott komolysággal mesél írói törekvéseiről is, és az eddig megjelent kilenc kötetéről. Számára az írás a teremteni vágyásról szól, és arról, hogy maradandót alkothasson. A Sláger Téma hallgatóinak elárulja, hogyan születnek versei, és miként élte meg a kezdeti kudarcokat. Mesél arról, milyen kritika érte Fábry Sándortól, akit bálványozott, szinte már Istenként tekintett rá, majd arról is, hogy minek, vagy kinek köszönheti mégis, hogy erre a pályára lépett. „Orbán János Dénes volt az első igazi költő, aki arra biztatott, hogy írjak, mert van keresnivalóm ezen a pályán. Nagyon örültem ennek, számomra ez nagyon fontos volt. Meglehet, hogy enélkül nem is írtam volna semmit” – árulja el.

A Sláger Téma vasárnapi adásából megtudhatják, mit gondol Bagi Iván a kortárs költőkről és költészetről, hogy mikor jelenik meg újabb alkotása, illetve azt is, mi az a „naplóvers”.

Fotó: facebook.com/bagi.ivan