SLÁGER FM

A Sláger Témában Kalmár Tibor saját kollégájával, Abaházi Csabával beszélgetett, aki egy eddig kevéssé ismert oldaláról árult el kulisszatitkokat: zenész karrierjéről, Tolna megyei kitiltásáról, és zenei rabsága által ihletett együtteséről is mesélt a rádió hallgatóinak.

Abaházi Csaba az ország egyik legismertebb rádiós műsorvezetői közé tartozik, mégsem a rádió volt az első állomás élete során, ahol zenével foglalkozott. Az eleinte profi úszónak készülő Csabát teljesen beszippantotta a rock&roll világa, ezért a sportot hátrahagyva megalapította első zenekarát, a Pokol Angyalait. Ma már nevetve emlékszik vissza és meséli el, hogy egy fellépést követően (melynek keretein belül a Pokolgép előzenekaraként léphettek színpadra) miért tiltották ki őket egész Tolna megyéből. Számos kulisszatitkot tudhatnak meg a hallgatók, többek között azt, hogy mely zenekarok és zenészek inspirálták, illetve hogy hogyan jutott el a Pokol Angyalaitól a Sing Sing-ig.

„Az ember, amíg zenél, folyamatosan keresi az útját” – magyarázza.

A „Sing Sing” együttes egyébként egy híres amerikai börtön után kapta a nevét, egyfajta szójátékként, mely által Abaháziék azt szerették volna kifejezni, hogy abszolút a zene rabjaivá váltak. Az együttes 10 évig működött kisebb-nagyobb változásokkal. Később, 1999-ben feloszlott, majd 2013-ban ismét összeállt, ekkorra már Csaba nélkül, aki a beszélgetés során elárulta, ez nem vette el a kedvét, máig énekel egy együttesben.

Emellett nem szabad elfelejteni, hogy Csaba 1998 óta aktívan rádiózik, jelenleg a Sláger FM Sláger Reggel című műsorának egyik házigazdája. „Örülök, hogy végigjártam a szakmai ranglétrát” – mondja, majd hozzáteszi:

„Nincs olyan rádiós munka, amit ne vállalnék el, mert imádok rádiózni. A Sláger FM-nél ismerjük már jó néhány hallgatónkat, nagyjából tudjuk, hogy ki mit fog reagálni, és tulajdonképpen mi erre építünk” – árulja el Abaházi a reggeli műsor kapcsán.

A hallgatók ezeken felül betekintést nyerhetnek a Sláger Reggel és a rádiós élet kulisszái mögé, megtudhatják, milyen együttdolgozni Pordán Petrával, Bárdosi Sándorral, és Növényi Norberttel, illetve Csaba tévés műsorvezető lévén a Sláger TV Zenepostájáról is mesél a hallgatóinak.