SLÁGER FM

Tóth Auguszta évekig szerepelt a Kisváros című sorozatban. A színésznő azóta számtalan színházban játszott, több elismerést és díjat kapott, jelenleg a Nemzeti Színház tagja. A filmes munkák mégis elkerülték, ami előtt értetlenül áll.

Tóth Auguszta közel nyolc évig alakította a Kisváros című sorozat bombázóját. A Jászai Mari-díjas színésznő azóta több vidéki és fővárosi színházban játszott, jelenleg a Nemzeti Színház társulatának tagja, sőt énekesi tehetségét is időről időre megcsillogtatja, hiszen nemsoká napvilágot lát második zenei albuma is. Mindezek mellett szívesen visszatérne a televíziózáshoz, hiszen a Kisváros című sorozatban való szereplést is élvezte. „Nagyon sokat tanultam a Kisvárosból. Jó volt a forgatókönyve, míves munkák voltak benne, minden kolléga, aki lehetőséget kapott minőségi jelenlétet nyújtott. Mindannyian nagyon élveztük a forgatását, rengeteget tanultam Molnár Piroskától, Piros Ildikótól, Kozák Andástól. Hiányzik” – emlékezett vissza a 95.8 Sláger FM-n a színésznő, aki nem tudja mire vélni, hogy elkerülik a filmes megkeresések. „Talán egy kicsit belterjes lett ez a szakma, de nem szeretnék senki felett pálcát törni. Nem tudom miért alakult így. Szerepelhettem az angol Fallen című sorozatban, ahogy a Válótársakban is, amit szintén nagyon élveztem. A külföldi produkciókban mindig megkérdezik tőlem, hogy miért jöttem statiszta-szerepre, én pedig sose akarok visszavágni, hogy azért kerestek meg, mert minőségi munkát várnak tőlünk, de csak kicsi szerepekre. Gondoltam arra is, hogy nyitok a külföldi ügynökségek felé. Nincs bennem felháborodás, valamiért ez így alakult, de nem tudom az okát, hogy miért. Csak találgatni szoktam” – mondta a Sláger Témában Tóth Auguszta.



Fotó: facebook.com