SLÁGER FM

Egynapos kortárs zenei fesztivált rendez Hallgatás Napja címmel a Concerto Budapest vasárnap a Budapest Music Centerben Kurtág Márta és Jeney Zoltán emlékére.

A negyedik alkalommal megvalósuló fesztiválon egyszerre több helyszínen zajlanak a zenei programok, amelyeken Keller András, Rácz Zoltán és a Concerto Budapest művészei mellett a legkiválóbb szólistákkal és kamarazenészekkel találkozhatnak a látogatók - közölte a zenekar kedden az MTI-vel.

A tizenhárom koncerten a közönség több mint negyven művet, köztük hat ősbemutatót és öt magyarországi bemutatót hallhat. A műsor Vivalditól Beethovenen és a kortársakon keresztül a legfiatalabb zeneszerző-generáció műveit sorakoztatja fel.

Kurtág Márta, majd Jeney Zoltán halála az eredetileg meghirdetett műsor továbbmélyítésére, változtatására sarkallta Keller Andrást. Schubert Halál és a lányka mellett a C-dúr vonósnégyes, Beethoven F-dúr vonósnégyese, valamint a kérésére Kurtág György által kiválasztott saját művei egészítik és teljesítik ki az eredetileg tervezett műsort, ekként fog elhangozni Jeney Zoltán Agónia című műve is.

A barokk zene kedvelőit Vivaldi és Händel zenéje várja, a nagy klasszikusokat Beethoven képviseli, míg a 20. század első felének zeneszerzői közül Ysaye és Richard Strauss művei szólalnak meg.

Az ősbemutatók sorában Láng István 4. vonósnégyesének vonószenekari változatát, a tavaly elhunyt Józsa Péter Pál A harmadik csigolya című hat bőgőre írt művét, Jeney Zoltán Flowing-time című vonósnégyesét, Csalog Gábor Öt gyászos zene című új művét, Vidovszky László Filmszakadás - In memoriam Tóth János című művét és a Zeneakadémiáról néhány éve kikerült fiatal komponistákból álló szerzőcsapat 6:3 című alkotását is megismerheti majd a közönség.

A nemzetközi szcéna kortárs zenéje felé nyit a fesztivál öt magyarországi bemutatója Steve Reich, Robert Bachmann, Caroline Shaw és Szeghy Iris műveivel. Két alkotás erejéig a zenekar művészei idézik meg a pannonhalmi Arcus Temporum fesztivál hangulatát, és Budapesten is előadják Takemicu Rain Spell és Vivier Lonely Child című darabjait. A fesztivált Elvis zenéjével zárja Homoky Gábor és az Old Sounds.

Az egész napos zenei program megszakítás nélkül, élőben hallható a fiatalok körében is népszerű New York-i központú The Violin Channel internetes zenei portálon.



Forrás: MTI
Fotó: pexels.com