Január 6-án a színész-énekes, Csonka András és Pély Barna zenész lesznek a Sláger Téma vendégei.

A nem túl frappáns szóviccel élve, Csonka András cseppet sem csonka családba született, ami a színészetet illeti. Édesapja, Csonka Endre a Vidám Színpad ünnepelt sztárja volt, így mi sem természetesebb, hogy az ő útja is a színházak világába vezetett. Hogy mi lett volna Csonka András karrierjével, ha nincs a Família Kft, az is kiderül a Sláger Téma első órájában. Ahogy a legendás szappanopera mellett szó esik majd színpadi énjének kettősségéről, a rá oly jellemző musical- és operett szerepek mellett a prózai darabjairól is. Csonka András életének kettőssége énekesi karrierjével teljesedik ki. Nem véletlenül lesz szimpla fellépőn túl valódi mediátor az 50+ éves Táncdalfesztiválon. Hogy mit is jelent ez pontosan, és milyen slágereket köszönhetünk neki még a Ding dongon kívül, megtudhatjuk a vasárnapi adásból.

A Sláger Téma második felében, 21 órától Pély Barna lesz a vendég. A zenész egy tehetségkutató verseny megnyerésével, no meg persze a United együttes páratlan sikerével robbant be a köztudatba. Akinek az ő karrierje „nem jön át”, az átaludta az elmúlt két évtizedet. Pély Barna a Megasztárt követően művésztanárként keresi tovább a tehetségeket. A United és B. the First után pedig egyszemélyes zenekarával építi a karrierjét itthon és külföldön egyaránt. A Sláger Témában elsők között beszél hamarosan megjelenő, második szólólemezéről, a Blue Heartról, de azt is megtudhatjuk, merrefelé koncertezett Európában az elmúlt hónapok során, illetve mivel is telnek majd 2019 első hónapjai Pély Barnának.

2019. január 6-án 20-22 óra között tehát ismét Sláger Téma, a 103.9 Sláger FM-en Csonka Andrással, Pély Barnával, valamint a házigazda Kalmár Tiborral, és a legnagyobb slágerekkel, változatosan!