SLÁGER FM

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, 2018-as adatai alapján a Dobó István Vármúzeum vezeti a vidéki látogatottsági toplistát, sőt, tavaly a fővárosban is csak két gyűjteményt tekintettek meg többen az egrinél - mondta szerdai sajtótájékoztatóján a város polgármestere.

Habis László közölte: a Magyar Nemzeti Galéria és a Budavári Mátyás-templom Egyházművészeti Gyűjteménye után az országos látogatottsági rangsorban is dobogós helyen végzett a Dobó István Vármúzeum, mely társintézményeivel - a Gárdonyi Géza Emlékházzal, a Ziffer Sándor Galériával és a Valide Szultána Fürdőrommal együtt - 2018-ban összesen mintegy 405 ezer vendéget fogadott. A váron belül a Kazamatát és a benne található kiállításokat nézték meg a legtöbben: mintegy 160 ezer látogató volt kíváncsi a föld alatt erődrendszerre.

Kiemelkedő mutatóval büszkélkedhet a múzeum egy éve megnyílt Fegyvermustra című kiállítása is, melyet múlt év végéig több mint 81 ezren néztek meg - tette hozzá, emlékeztetve, hogy az interaktív tárlat fókuszában a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja keretében megvásárolt, csaknem háromszáz darabból álló Péterváry-fegyvergyűjtemény darabjai állnak, kiegészítve a Vármúzeum saját anyagával.

A polgármester szólt arról is, hogy a Vármúzeum tárlatai mellett számos egyéb tevékenységgel és látnivalóval is várja látogatóit; múzeumpedagógiai programok keretében 882 foglalkozást tartottak 20 ezret meghaladó számú részvevővel 2017-től az elmúlt év végéig a várban és a Várműhelyben.

Habis László tájékoztatása szerint a város sokat tesz az Egri vár és a Dobó István Vármúzeum népszerűségének megőrzéséért, növeléséért. Ennek jegyében jelenleg is komoly örökségvédelmi és turisztikai attrakciófejlesztési célú beruházások zajlanak a komplexumban, például megújul az 1986-ban megnyitott és legutóbb 1998-ban átalakított, a középkori Magyarország büntetési nemeit bemutató Börtönkiállítás.

Az eredetileg közszemlére tett tárgyak meghagyásával új installáció készül, melyet élethű panoptikumi bábuk egészítenek ki. A tárlat installációjában, tervezett enteriőrjeiben, tabló- és képanyagában, rekonstrukcióiban összességében a 14-18. század, de különösen a 16-18. század büntetőjogi viszonyait, épített környezetét, anyagi kultúráját tervezi bemutatni - mondta a városvezető. Jelezte: mindezzel párhuzamosan középkori látványkonyhát alakítanak ki a Cipóosztó házban, mely a Börtönkiállítás és a Dobó-bástya mellett található romos falakkal tarkított területen helyezkedett el egykor. A projekt során az épület maradványai fölé védőfalakat húznak, benne pedig a helyszín eredeti funkcióját bemutató középkori látványpékséget, látványkonyhát és étkezőhelyet alakítunk ki. A napokban indult két fejlesztés a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram részeként 173 millió forintból valósul meg.

Forrás: MTI
Fotó: egrivar.hu