SLÁGER FM

Mintegy 30 ezerrel nőtt idén a Fővárosi Állat- és Növénykert látogatóinak száma 2018-hoz képest, a Margitszigeti Vadasparkkal együtt az állatkertbe összesen 1,3 millióan látogattak el. Ezzel a budapesti állatkert továbbra is Magyarország legnépszerűbb és leglátogatottabb kulturális-turisztikai látnivalója - közölte az intézmény MTI-vel.

Mint írják, ebben az évben a látogatók elsőszámú új kedvence a Cápasuli volt. A hatféle cápa mellé új fajok is érkeztek idén, köztük a "barlanglakó" fehérfoltú szirtcápa, a szürke szirtcápa, valamint a kubai krokodil. Nagy népszerűségnek örvend a látogatók körében a Holnemvolt Vár, illetve a Sünispotály, a mentett állatokkal kapcsolatos munkát bemutató mentőközpont is.

A közlemény szerint a 2019-ben született vagy kelt kisállatok közül a hangyászsünbébi kikelése volt szakmai szempontból a legnagyobb szenzáció. A hangyászsünök sikeres állatkerti szaporodása még Ausztráliában, az állatok őshazájában is különleges szakmai eredménynek számít, Ausztrálián kívül pedig bő 100 év alatt is csak néhány alkalommal sikerült.

Mint írják, a vombatok sikeres szaporítása is világra szóló eredménynek számít, ez nem először sikerült Budapesten, az elmúlt szűk egy évtizedben négy alkalommal is született vombatkölyök. Az európai állatkertekben az elmúlt bő száz esztendőben összesen 16 vombatbébi látott napvilágot.

Többek között a Bennett-kenguruknál és a rókakuzuknál is születtek kicsinyek. Ismét szaporodtak a tatuk közé tartozó matakók, a veszélyeztetett fajnak számító ázsiai vadkutyáknál pedig három anya összesen 11 kölyköt nevelt. Az éji majmoknál és a nagy maráknál is születtek kicsinyek, valamint a vízidisznók és a muntyákszarvasok többször is utódoknak adtak életet.

A hüllőknél is sok helyen volt szaporulat. A legnagyobb érdeklődés a tigrispitonokat kísérte. A Holnemvolt Várban bárányok és gidák születtek, a minnesotai törpesertéseknél és a mangalicáknál kismalacok jöttek világra, és egy magyartarka kisbociról is beszámolhattak a közönségnek. December 2-án jött a világra a legifjabb lajhár, nevének kiválasztására az állatkert szavazást hirdetett, és végül a Kuglóf név lett a befutó.

A közleményben kiemelik: 2019-ben több mint kétezer mentett állat kapott új esélyt az állatkertben zajló mentőmunka keretében. A mentett állatok nagyobbik része továbbra is madár, emellett minden korábbit meghaladó számú, több mint háromszáz sün is bekerült idén a mentőhelyre.

A Légy ott! programsorozat keretében a főszezon minden napján mintegy száz különböző bemutatóval, látványetetéssel és más érdekességgel várták a látogatókat 2019-ben. A Mackófesztiváltól kezdve a Föld Fesztiválon át egészen az Állatkertek Éjszakájáig számos rendezvény várta a látogatókat. A zöld fejlesztések jegyében egyebek közt kitiltották a PET-palackokat, emellett a Jane Goodall Intézettel együttműködve akciót szerveztek iskolai osztályoknak a használaton kívüli mobiltelefonok összegyűjtésére.

A közlemény szerint az úgynevezett Sheridan-listára - mely Európa 110 vezető állatkertjét pontozza és rangsorolja a látogatói élmény, a szolgáltatások, a szakmai munka és több más szempont együttes mérlegelése alapján - felkerült négy magyarországi állatkert közül a budapesti kapta a legmagasabb pontszámot, amellyel európai összehasonlításban is az élmezőnybe tartozik.



Forrás: MTI
Fotó: Zoobudapest