SLÁGER FM

A színésznő évek óta figyel arra, hogy életvitelével minél inkább óvja, védje a környezetet. Legutóbbi posztjai azonban komoly felháborodást váltottak ki néhány követőjéből.

Szinte bármit megtenne a környezet védelme érdekében Döbrösi Laura, akinek kiskora óta szívügye az ökotudatos életmód. „Gyerekkorom óta belém lett nevelve a környezet védelme, hiszen egy ökotudatos általános iskolába jártam. Itt az alapvető reflexeket, az energiatakarékosságtól a szelektív hulladékgyűjtésen át, a természetjárásig bezárólag mind megkaptam, elsajátítottam és beépítettem az életembe” – árulta el a 95.8 Sláger FM-en a színésznő, aki a mai napig élharcosa a környezettudatos létformának.

„Úgy élek, hogy az ökológiai lábnyomomat és a természetre mért terhelésemet a minimumra próbálom csökkenteni. A generációm klímaszorongása, klímagyásza engem is elért. Ahogy körülnézek és azt látom, hogy állatok és növények szenvednek az engem is szenvedéssel tölt el, elszomorít. Próbálok mindezek ellen tenni, még akkor is ha egyedül nem tudom megmenteni a világot, de igyekszem felhívni a figyelmet erre a jelenségre a közösségi oldalamon. Szerencsére nagyon sok pozitív visszajelzést kapok” – mondta Döbrösi Laura, akinek legutóbbi posztjai – amelyben az utcára dobott karácsonyfák miatt szólalt fel – igencsak megosztóak voltak.

„Ezzel kicsit kivertem a biztosítékot, pedig nem azt mondtam, hogy ne állítsunk karácsonyfát. Más kérdés, hogy én a fikuszomat szoktam feldíszíteni, mert nekem nincs szükségem karácsonyfára az ünnepi hangulathoz. Szerettem volna felhívni a figyelmet az olyan lehetőségekre, mint a fenyőfák ültetése, majd a cserepes fenyők feldíszítése, de sokan félreértették az üzenetet. Ettől függetlenül szeretek gondolatokat ébreszteni és szeretem látni, hogy színvonalas „vita” van a posztjaim alatt. Nem megmondani szeretném, hogy mit csináljanak az emberek, de jó látni, ahogy egy-egy postom kapcsán elkezdenek gondolkozni a környezetvédelem érdekében” – vallotta be a műsorvezetőnek, Kalmár Tibornak a vasárnap 20:00-tól hallható Sláger Témában Döbrösi Laura.