TriMedia Sales House
SLÁGER FM

Az ismert rendezők közül az amerikai Wes Anderson The French Dispatch, a francia Francois Ozon Eté 85 (85 nyara), a dán Thomas Vinterberg Druk és az Oscar-díjas 12 év rabszolgaság brit rendezőjének Steve McQueennek két filmje (Lovers Rock, Mangrove) is bekerült a Cannes 2020 címmel készített válogatásba.
"Ez a gyönyörű válogatás a bizonyítéka annak, hogy a filmművészet továbbra is él, és a karantén alatt sem szűnt meg" - mondta az interneten élőben közvetített bejelentésen Thierry Frémaux fesztiváligazgató.
"A rendezők nem adták fel, 2067 filmet küldtek el nekünk, ami rekord. Mivel ők dolgoztak, az a legkevesebb, hogy átvettük és megnéztük a filmjeiket. Új formát kellett találni. De az soha nem jött szóba, hogy búcsút mondjunk mindenkinek azzal, hogy majd jövőre találkozunk" - fogalmazott az igazgató.
Ez az első alkalom, hogy kétezernél több nagyjátékfilmet neveztek be a cannes-i fesztiválra. Tavaly 1845 nevezés érkezett.
Thierry Frémaux elmondta: a kiválasztott alkotások feladta lesz, hogy visszaadják a kedvet a moziba járáshoz.
A Cannes 2020 címmel készített válogatás célja, hogy a kiválasztott filmek a lehető legnagyobb médiafigyelmet kapják, és hozzájáruljanak a március közepe óta teljesen szünetelő filmgyártás újraindulásához. A fesztiválhagyományokkal ellentétben azonban idén nem lesz verseny az alkotások között, így díjátadót sem tartanak.
A rendkívüli helyzet miatt a szervezők nem a hagyományos programokba válogatták be a filmeket, hanem új kategóriákat hirdettek (visszatérők, újoncok, elsőfilmek, vígjátékok, dokumentumfilmek, stb) annak érdekében, hogy a nézők jobban tudjanak tájékozódni az alkotások között. A filmek egy részét más fesztiválokon, a San Sebastián-i, a puszani (Dél-Korea), a New York-i, a Los Angeles-i, a Mar del Plata-i, a torontói, a franciaországi deauville-i vagy az angouleme-i seregszemlén mutatják majd be, és továbbra is tárgyalások folynak az együttműködésről a velencei filmfesztivállal.
Az 56 kiválasztott film több mint harmada (21) francia alkotás a tavalyi nyolc után, ami a fesztivál részéről nem titkoltan politikai gesztus is.
"Franciaország példát kíván mutatni kitartó filmgyártásával, amely vízióval rendelkezik, saját filmeket gyárt és közben más országok alkotásait is értékeli" - mondta a fesztiváligazgató.
A beválogatott filmek közül a tavalyi 14 után idén 16-ot rendezett nő, ami az összes alkotás 28,5 százalékát adja a tavalyi 23,7 százalék után. A válogatásban szereplők többsége az Egyesült Államokban, Dél-Koreában, Japánban és Nagy Britanniában készült, Kelet-Európából a litván Sharunas Bartas és a bulgár Kamen Kalev legújabb alkotása, valamint egy grúz elsőfilm kapta meg a Cannes 2020 névjegyet.

Forrás: MTI
Fotó: Facebook/Festival de Cannes