TriMedia Sales House
SLÁGER FM

A kaliforniai paprika és a hús tökéletes társak.

Hozzávalók 6 személyre:
2 sertésszűz (kb. 70 dkg)
2 piros kaliforniai paprika
3 szál zöldhagyma zöld része
2-3 ek. magos mustár
25 dkg reszelt parmezán sajt
2 ek. szezámmag
2 ek. vaj
A galuskához:
40 dkg liszt
2 tojás
2 ek. vaj

Elkészítés:
1. A húst lehártyázzuk, megmossuk. A paprikát megmossuk, kimagozzuk, a húsát apróra vágjuk. A zöldhagymaszárakat is finomra vágjuk. A húst éles késsel a két szélén bevágva nagy lappá kiterítjük. Megkenjük a mustárral, megszórjuk a paprikával és a hagymával, majd gazdagon a parmezánnal. Feltekerjük, fogvájóval megtűzzük, majd szezámmagban megforgatjuk.
2. A sütőt 180 °C-ra előmelegítjük. A vajat serpenyőben felforrósítjuk, és a húsra kérget sütünk. Tepsibe áttesszük, aláöntünk bő 1 dl vizet, és a sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. Hagyjuk kihűlni, majd a fogvájókat kihúzzuk, és a szűzpecsenyét szeleteljük.
3. Közben a galuskához nagy lábosban vizet forralunk. A lisztet simára keverjük a tojássokkal, egy csipet sóval és annyi vízzel, hogy galuskasűrűségű (nem túl folyékony) masszát kapjunk. A forró, sós vízbe apró tésztadarabkákat szaggatunk, majd feljött a víz felszínére, leszűrjük, lemossuk, lecsepegtetjük. A felforrósított vajjal elkeverjük. A szűzpecsenyét meglocsoljuk a levével, és a galuskával tálaljuk.

Munka: kb. 45 perc
Fogyasztható: kb. 45 perc múlva
1 adag: 758 kcal

További gyors, könnyen elkészíthető recepteket a https://www.recepttar.hu/ oldalon talál!


Fotó: RAS / Recepttár